2012. június 27., szerda

arról, hogy soha nem égetném le az öcsémet

Szóval tegnapelőtt este életem édese szólt, hogy látta a zöcsémet a ház előtt bandázni. Mikor hazaértünk, ott ült a padon nekem háttal. Tényleg ő az, figyeltem nagyon, aztán meg elhasaltam a lépcsőn. Nem kis robajjal járt a taknyolás, Esván hátra is nézett, de akkor már a hős szelermem kapart fel a földről. 
Isti azért köszönt, de szerintem nem árulta el a haverjainak, hogy rokonságban állunk.

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése